Valaha bámultál már egy festményt, és azon tűnődtél: „Ki készítette ezt?”—hogy aztán kiderüljön, hogy nem is egy „ki”, hanem egy „mi”? Ez a meglepő pillanat egyre gyakoribb.

Nem csak azért, mert a mesterséges intelligencia most már képes rajzolni, festeni és tervezni, hanem mert egyre jobb is benne. Olyan jó, hogy akár kiállításon is megállná a helyét, és akár ötszámjegyű összegekért is eladható.

És ez arra kényszeríti a művészvilágot, hogy kényelmetlen kérdéseket tegyen fel.

A virtuális alkotók felemelkedése

2018-ban egy Edmond de Belamy című, mesterséges intelligencia által generált portrét több mint 400 000 dollárért adtak el a Christie's aukcióján.

Az Obvious Collective, három művészből álló csoport készítette, akik egy gépi tanulási algoritmust használtak, melyet több ezer portrén képeztek ki.

Ez a mű egy fordulópontot jelentett. Nem trükk volt—komoly eladás történt egy komoly helyen.

Aztán jött Claire Silver, egy névtelen AI-kollaboratív művész, aki kísértetiesen gyönyörű digitális alkotásokat hoz létre olyan eszközökkel, mint a Midjourney és a generatív adversariális hálózatok (GAN-ok).

Munkáit olyan rangos eseményeken mutatták be, mint az Art Basel, és nagy gyűjtők is megszerezték őket. Silver nem úgy tekint az AI-ra, mint a művészt helyettesítő eszközre.

Úgy látja, mint egy új fajta ecsetet—a közreműködő társat, amely ajtókat nyit, nem zár.

Nem csak az számít, hogyan készül a művészet—hanem az is, hogy ki (vagy mi) tekinthető művésznek.

Hogyan reagálnak a galériák

A hagyományos galériák megosztottak.

Néhányan lelkesednek, és lehetőséget látnak benne.

Ők azok, akik AI-specifikus kiállításokat szerveznek, és gyűjtőket hívnak, hogy fedezzék fel ezt az új kategóriát. Élvezik a felhajtást, tudva, hogy a kíváncsiság ösztönzi az eladásokat—és hogy az AI-művészet gyakran a fiatalabb, technológia-orientált közönséget célozza, akik talán sosem léptek be galériába.

Mások óvatosabbak.

A nagy kérdés számukra az autentikusság. Lehet-e érzelmi mélysége egy olyan műnek, amelynek nincs emberi alkotója? Képes-e egy kód által született darab ugyanazt az értelmet közvetíteni, mint egy kézzel festett alkotás?

Ráadásul ott van a logisztikai fejtörés is.

Hogyan hitelesítünk egy AI-művet? Mi a helyzet a származással, ha az alkotó egy algoritmus, amelyet több ezer adatponttal képeztek ki?

Ennek kezelésére néhány galéria elkezdte feltüntetni mind az emberi, mind az AI hozzájárulókat.

Mások NFT-tanúsítványt kínálnak a mű mellett, ami nyomon követhető digitális tulajdonjogot biztosít. Kicsit kaotikus, de történik—egy prompttal a falak is változnak.

Valóban gyűjtenek majd AI-művészetet az emberek?

Itt jön a csavar: már most gyűjtik.

És nem csak a technológiai rajongók.

A tapasztalt gyűjtők is valódi pénzt fektetnek az AI-művészetbe, látva benne kulturális mozgalmat és jövőbiztos befektetést.

Az AI-művészet valami újat kínál—adatokból születik, gépi logika formálja, és gyakran a művész keze vezeti olyan módokon, amelyek ismeretlenek, de lenyűgözőek.

Ott van a kíváncsiság faktora is.

Egy AI által generált mű birtoklása olyan, mintha a jövő egy darabját birtokolnád. Sok gyűjtő számára ez ellenállhatatlan.

Mégis, a vita nem zárult le. Minden ember, aki az AI-t a kreativitás eszközének látja, mellett van valaki, aki fenyegetést lát az emberi kifejezésre nézve.

Egy gyűjtő állítólag azért utasította vissza egy AI-mű megvásárlását, mert „érzni akarja a művész kezét” a munkában. Ez nem fog eltűnni a közeljövőben.

Az etika és a szerzői jogi rejtély

Itt válik bonyolulttá a helyzet.

A legtöbb AI-művet hatalmas adathalmazokon képezik—millió szám internetes kép felhasználásával.

Ezek a képek gyakran tartalmaznak szerzői joggal védett alkotásokat, amelyeket a művészek sosem engedtek felhasználni gépi tanuláshoz.

Ez hatalmas etikai kérdéseket vet fel:

lopott munka alapján épül az AI-művészet?

Néhány platform már lehetővé teszi, hogy a művészek „kilépjenek” az adathalmazból, de az ellenőrzés korlátozott. A törvények jócskán le vannak maradva a technológiától.

A legtöbb országban a szerzői jog nem definiálja egyértelműen, ki a tulajdonosa egy AI által generált műnek—a programozó? A felhasználó? Maga az AI?

Claire Silver átláthatósággal navigál. Megosztja a folyamatot, feltünteti az eszközöket, amelyeket használ, és munkáját a saját és az algoritmus közti párbeszédként kezeli.

Mások kevésbé nyitottak, ami feszült légkört teremt, ahol a bizalom és átláthatóság ritka.

Amíg a jogi keretek nem érik utol a technológiát, a művészek és gyűjtők egyaránt szürke zónában működnek.

Mit jelent mindez számodra?

Legyél akár művész, gyűjtő, vagy csak valaki, aki élvezi a művészetet, ez a változás számít.

Az AI nem váltja ki az emberi kreativitást—de kiterjeszti, hogy milyen lehet a kreativitás. Elmosódnak a határok a művész és a mérnök, az ecset és az algoritmus között. És akár készen állsz rá, akár nem, ezek a határok már nem térnek vissza a régiekhez.

Íme, mit tehetsz:

Maradj kíváncsi. Látogass el egy AI-művészeti kiállításra.

Próbálj ki egy szövegből-képet eszközt. Nem kell egyik napról a másikra rajongóvá válnod—de a látvány aktív megtapasztalása megváltoztatja a gondolkodásodat.

Tegyél fel kérdéseket.

AI-művészet vásárlásakor vagy nézésekor nézd meg a folyamatot. Ki készítette? Hogyan? Milyen eszközökkel? Az átláthatóság most fontosabb, mint valaha.

Támogasd az etikus alkotókat.

Részesíts előnyben olyan művészeket és platformokat, amelyek tiszteletben tartják a szerzői jogot és elismerik a forrást. Követelj jobb gyakorlatokat—a döntéseid alakítják a piacot.

Engedd el a címkéket—csak egy kicsit.

A művészet mindig is a technológiával fejlődött—az olajfestéktől a Photoshopig.

Talán az AI csak a következő médium, nem a jelentés vége.

Legközelebb, amikor egy lenyűgöző digitális portrét vagy egy szürreális tájat látsz, amely megállít, ne siess azzal, hogy megkérdezd:

„Ezt ember készítette?” Inkább kérdezd: „Miért mozgat meg engem?”Lehet, hogy a válasz sokkal fontosabb.