A sportautók olyan autók, amelyeket karcsú karosszériavonalak, alacsony karosszériamagasság, kiváló kezelhetőség és erős motorok jellemeznek.

A nagy teljesítményű járművek egy kategóriáját képviselik, eredetileg kizárólag a nagy teljesítményű versenyautókra vonatkoztatva, de manapság a személygépkocsik között gyakrabban jelölik a kiemelkedő teljesítményű autótípusokat.

Sokszor a sportautók egy-egy autómárka csúcsmodelljei, ezért az adott autógyártó által gyártott sportautókat gyakran használják az adott gyártó műszaki fejlettségi szintjének értékelésére.

A sportkocsik néhány történelmi vonatkozása:

1902-ben Daimler bemutatta az első sorozatgyártású autót: a Mercedes Simplex 40 HP-t, amely kezdetben a Simplex 35 HP kétüléses elrendezésű versenyautójának leváltására jelent meg. Ez mutatja a sport- vagy versenyautók tartós koncepcióját az autóipar történetében. Abban az időben azonban az autók még az arisztokrácia játékszerei voltak, így az autók leírásai és osztályozásai általában csak a túraautók és a roadsterek között tettek különbséget.

Az előbbiek tetővel rendelkeztek, és több utas szállítására voltak alkalmasak, míg az utóbbiaknak nem volt tetejük, vagy kézi tető felszerelését igényelték, és elsősorban versenyzésre használták őket. Ezért a „sportautó” fogalma akkoriban még nem létezett.

Az első „sportautónak” nevezett modell 1912-re vezethető vissza, többek között a Vauxhall Prince Henry és 1913-ra a Hispano-Suiza 3.5L modelljével. Ezzel párhuzamosan olyan modellek is megjelentek, mint a Bugatti Type 13, amelynek gyártása 1910-ben kezdődött, és széles körben elismerést szerzett. 1916-ban az Egyesült Államokban a Society of Automotive Engineers (Autómérnökök Társasága) a sportautót úgy határozta meg, mint „nyitott, két vagy háromüléses autó”.

A „sportautó” kifejezés először 1919-ben jelent meg a médiában a londoni The Times egyik riportjában, ami a sportautók megkülönböztetésének és meghatározásának kezdetét jelentette. Meg kell jegyezni, hogy a legkorábbi „ Sportautó”-ként leírt modellek mind Roadsterek voltak, amelyeket elsősorban versenyzésre használtak, és ezekre a modellekre a „Sport verseny” kifejezést alkalmazták versenyzési céllal, míg a polgári vagy utcai változatokat „ sportautó”-ként emlegették. A „sportautó” kifejezés tehát szorosan kapcsolódik a versenyautókhoz, és érthető, hogy versenyzés nélkül nem lennének sportautók.

Az 1920-as években a „sportkocsik” alosztályként kezdtek megjelenni a nagy autógyártók termékkatalógusaiban. Az 1930-as évekre az európai országok elkezdték eltörölni a „lóerőadót”, és a motorteljesítmény a fegyverkezési verseny időszakába lépett, ami az autók teljesítményének jelentős javulásához vezetett, ezáltal az erős autók önálló királysággá váltak. A „sportautó” kifejezés fokozatosan a „nagy teljesítmény” szinonimájává vált.

Európában gazdasági fellendülésének felgyorsulásával a sportkocsik újra népszerűvé váltak az autópiacon, különösen, mivel fokozatosan újraindult a versenyzés, és számos befolyásos új autógyártó jött létre, mint például a Ferrari 1939-ben és a Porsche 1948-ban, valamint a Lotus és a Maserati, amelyek sportkocsikat kezdtek gyártani. Természetesen a versenyzés világát uralták a már befutott autógyártók is, mint például a Mercedes-Benz és az Alfa Romeo.

Az 1955-ös Le Mans-i katasztrófa bekövetkeztével azonban a Daimler AG bejelentette, hogy kivonul minden versenyzési tevékenységből, megtörve ezzel a monopóliumot, és lehetővé téve a sportkocsigyártók új generációjának, köztük az 1963-ban alapított Lamborghininek a megjelenését. Számos ikonikus sportautó jelent meg ebben az időszakban, amelyek azóta az autóipar történetének részévé váltak.